Átfogó energetikai fejlesztés Siófok Város Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet központi tömbjében

 
Az intézmény vezetése egyaránt elkötelezett a betegellátás magas szakmai színvonalának biztosítása, a korszerű, kényelmes környezet megteremtése és a költséghatékony működés mellett. Mindezen célok mentén jött létre egy stratégiai fejlesztési terv, amely illeszkedik a tulajdonos Siófok Város Önkormányzata városi, a megye területi és a régió egészségügyet fejlesztő elképzeléseihez.

Stratégiai fejlesztései egyikének – a teljes körű épületenergetikai racionalizációnak – megvalósítására, 2010-ben pályázatot nyújtott be az intézmény a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Környezet és Energia Operatív Programjára, mely pályázat az „Energetikai hatékonyság fokozása” című pályázati konstrukció keretében támogatásban részesült, és így több mint 630 millió forint összköltségű - kizárólag az energetikai hatékonyságot fokozó - fejlesztést valósíthat meg 2012 elejéig.

A leromlott műszaki állapot miatt – amely elsősorban az egyes épületszárnyak korából, a műszaki amortizációból és az időtállóság hiányából adódik – az intézmény többlet hőenergiát kényszerül vásárolni, így energetikai célú kiadásai elérik az évi 100 millió forintot. Ugyanakkor a jelentős a hőveszteség és a kárba veszett energia környezetvédelmi és károsanyag-kibocsátási szempontból is aggályos. E két tényező együttesen indokolta az azonnali beavatkozást.

Az intézmény hét épületszárnyában (A, B, C, D, E, F és G) nyílászárók cseréjét, a homlokzat, valamint a födém utólagos hőszigetelését végzik el. Sor kerül továbbá a fűtési rendszer korszerűsítésére, melynek során az elavult, rossz műszaki állapotú radiátorok helyett egyedi szabályozóval ellátott, korszerű fűtőtestek kerülnek felszerelésre (cserélendő nyílászárók száma: 1 112 db; utólagosan hőszigetelésre kerülő homlokzatfelület: 8 518 m2; utólagosan hőszigetelésre kerülő födémfelület: 6 110 m2; leszerelésre kerülő radiátorok száma: 1 200 db; felszerelésre kerülő radiátorok száma: 700 db; szabályozó-egységgel ellátandó radiátorok száma: 700 db).

A projekt célja az energetikai hatékonyság növelésén keresztül megvalósuló költségcsökkentés, a minőségi környezet biztosítása az egészségügyi feladatellátáshoz, valamint a fenntartható fejlődés biztosítása.

A várható költségmegtakarítás évente meghaladja majd a 30 millió forintot, míg a közvetlen üvegházhatást okozó gázok kibocsátása a beruházást követően évente 680 t-val csökken. A korszerű műanyag nyílászárók, a hőszigetelés és a kevesebb számú, korszerű radiátor a jelenleginél kedvezőbb, „A+” energetikai besorolást biztosít majd az intézmény számára.

A projekt előzményei között említhetjük egyrészről a rossz műszaki állapotot (a 2005-ben készült energetikai audit egyértelműen rámutat arra, hogy energetikai szempontból az épület összességében nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, azaz elengedhetetlen a fejlesztés. Másrészről a túl magas energetikai költség, mivel az intézmény évente átlagosan 100 millió forintot fordít az intézmény energiafogyasztása. E két feltétel miatt egy olyan komplex beruházásra van szükség, amely egyszerre biztosítja az alapját a mérhető költségmegtakarításnak, az energetikai szempontú korszerűsítésnek, továbbá a fenntartható, energetikai szempontú gazdálkodásnak. Jelentős szerepe van a fejlesztés szükségszerűségének az intézmény pozitív magatartásának, mivel az intézmény prioritásként kezeli (intézményi szinten) az EU kiemelt területeit, mint a környezetvédelmet, az energiaügyet, vagy a fenntartható fejlődést, valamint az intézményi stratégiának való megfelelés, amely garantálja a tervezhető, mérhető, követhető és költséghatékony működést.

A projekt címe: „Átfogó energetikai fejlesztés Siófok Város Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet központi tömbjében”

A projekt azonosító száma: KEOP-5.3.0/A/09-2010-0044

Projekt megvalósításának időtartama 2011.08.22. – 2012.01.04, melynek időtartama alatt a betegellátás zavartalanul működik.

A projekt várható eredményei: 
Energia-felhasználás csökkentése: Az energiahatékonyság növelése révén megtakarított elsődleges (primer) energiahordozó mennyisége évente 9185 GJ-lal csökken.

ÜHG kibocsátás csökkentése: A közvetett üvegházhatást okozó gázok (CO2-eq) kibocsátása a megvalósulás után évente 680 t-val csökken.

Költségek csökkentése: Az energiaköltségek jelentősen csökkennek, a várható éves megtakarítás 30,5 millió forint.

A projekt hatása az egészségügyi feladatellátásra: Elősegíti az egészségügyi feladatok minőségi ellátásához szükséges, korszerű környezet megteremtését, hosszú távon lehetővé válik a költséghatékony intézmény-gazdálkodás.

Pénzügyi szempontból a projekt ráfordításai:

Elszámolható összköltség: 630 004 373 Ft 
Saját forrás: 171 784 261 Ft 
Vissza nem térítendő támogatás: 458 220 112 Ft

A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Képek

gal5(9)gal5(2)gal5(27)gal4(28)gal4(13)gal3(43)gal3(41)gal3(25)gal3(16)gal2(9)gal2(22)gal1(6)gal1(18)

Hozzászólások

 

Keresés

Tájékozódás

Partnerek

EESZT

Közadatkereső

Hírek

 

Ortopédiai szakrendelés szünetel
  2018. 12. 10. 11.17


 

Tüdőgyógyászati szakrendelés szünetel
  2018. 11. 28. 18.53


 

Reumatológiai szakrendelés szünetel
  2018. 11. 28. 18.52


 

Tüdőgyógyászati szakrendelés szünetel
  2018. 11. 13. 16.13


 

Ortopédiai szakrendelés elmarad
  2018. 11. 09. 20.47


 

Reumatológia szakrendelés elmarad
  2018. 11. 05. 15.40


 

Tüdőgyógyászati szakrendelés szünetel
  2018. 10. 16. 22.02


 

Ortopédiai szakrendelés elmarad
  2018. 10. 08. 09.16


 

A tüdőgyógyászati szakrendelés szünetel
  2018. 09. 06. 12.04


 

Ortopédia szakrendelés elmarad
  2018. 08. 25. 17.55


További lehetőségek