Az állam, az önkormányzat, a fenntartó és az intézmény összefogásával újraindították a másfél éve elakadt, több mint hárommilliárd forint értékű siófoki kórházfejlesztő projektet - jelentették be kedden az intézményben tartott sajtótájékoztatón. A tervek szerint az építkezés napokon belül folytatódhat.

Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára elmondta, a tervek szerint egy év múlva, a beruházás átadása után jóval magasabb szintű, korszerűbb és komfortosabb körülmények között fogadja a betegeket a kórház. A siófoki eset jó példa arra, hogyan lehet túllépni az uniós projektek során felmerülő problémákon - hangsúlyozta.

 

Az államtitkár az egyik legfontosabb feladatának nevezte, hogy meggyorsítsa és megfelelő színvonalon be tudja fejezni azt a több mint 300 milliárd forint összértékű egészségügyi, infrastrukturális és eszközberuházást, amelyre lehetőség nyílt a most záruló uniós fejlesztési ciklusban.

A siófoki kórházban az év egy részében rendkívül nagy feladat a sürgősségi ellátás, ezen az új beruházás enyhíteni fog - mondta.

"Fontosak az ilyen összefogások, hogy a határidőket tartva minden uniós forrást le tudjunk hívni időre, amire egyébként minden esélyünk megvan" - közölte az államtitkár. Hozzátette, nem lesz forrásvesztés, ami azért is fontos, mert ez a nagyságrendű beruházásfejlesztési keret olyan lehetőség az egészségügy számára, amire ritkán adódik lehetőség, és ki kell használni.

 

Dr. Inczeffy István kiemelte: "Örömteli pillanat számomra, hogy az egészségügyi dolgozók világnapján a siófoki kórház jövőjét biztosító, átfogó beruházás folytatását, a kiegészítő munkálatok megkezdéséhez szükséges szerződések aláírását jelenthetem be. Államtitkár úr jelenléte is igazolja, hogy az intézmény jelenét, jövőjét biztosítottnak tekinthetjük. Folyamatosan fejlődő szakmai munkával, európai környezetet teremtve kellő elhivatottsággal tudjuk majd kiszolgálni és gyógyítani Siófok és környéke lakosságát, a Balaton déli partján üdülőket, bel - és külföldi turistákat egyaránt. A már megtorpanni látszó beruházás folytatásában meghatározó szerepe volt Witzmann Mihály országgyűlési képviselő úr személyes közreműködésének, az államtitkárság, a fenntartó és a polgármester úr támogatásának". 

 

Witzmann Mihály a térség fideszes országgyűlési képviselője megemlítette, hogy az idén 46 éves intézmény életében különösen fontos jelentőséggel bír a mai bejelentés. "Igazán szép születésnapi ajándék ez a beruházás, a szerződés aláírása pedig garanciát jelent a fejlesztés folytatására. A 2010-ben útjára indult, két projektből álló, három milliárd forint értékű Új Széchenyi Tervből támogatott beruházás kivitelezői tavaly februárban vonultak le, miután statikai aggályok merültek fel a tervezett helikopter-leszálló megépítése során. Azóta a problémákra sikerült megoldást találni, és hétfőn aláírta a szerződést a kórház a kivitelezővel a projekt befejezésére.” – mondta, majd kiemelte, hogy a térség kormánypárti választókerületi elnökeként társadalmi kötelességének érezte, hogy mindent megtegyen a beruházás folytatása és remélhetőleg mihamarabbi sikeres befejezése érdekében. „Bízom benne, hogy egy év múlva hasonló körben ünnepelhetjük a megújult intézmény átadását. A beruházás által megtörténik a sürgősségi osztály, a betegirányító és ügyfélszolgálati központ létrehozása, sor kerül a diagnosztika centralizálására, fizikailag integrált műtőegység kerül kialakításra, megvalósulhat az intenzív osztály strukturális, valamint az informatikai osztály fejlesztése, továbbá létrejöhet egy központi sterilizáló is." – hangsúlyozta a képviselő.

 

Dr. Török Krisztina, a fenntartó Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy a Semmelweis-nap ünnepléséhez igazán méltó egy ilyen összefogással megvalósuló projekt újraindítása.

"Ez egy olyan ritka kórház, amellyel a fenntartónak semmiféle gazdasági problémája nincs, rendkívül jól gazdálkodik, és egyre minőségibb ellátást nyújt" - mondta.

Dr. Balázs Árpád Siófok Város polgármestere megköszönte minden érintett áldozatos munkáját, aminek köszönhetően sikerül a fejlesztést révbe juttatni. A gondokat felidézve úgy fogalmazott, "nem gondolta senki sem, hogy a tervező által megálmodott statika álom csupán". Sok vizsgálatot kellett elvégezni a megfelelő, több nemzedéket kiszolgálni képes műszaki megoldás megtalálásához, mivel a Sió-csatorna közelsége miatt speciális, homokos, üledékes a helyszín talajszerkezete - tette hozzá. Kiemelte, hogy a beruházás során a magasabb színvonalú egészségügyi ellátás mellett új munkahelyek is létrejönnek.

Forrás: MTI, siofokinapilap.hu, SomogyTV

Képek


Hozzászólások

 

Keresés

Tájékozódás

Partnerek

EESZT

Közadatkereső