„Soha nem akartunk nagyobbak lenni, mint szükséges, és nem akartunk többet tenni, mint lehetséges” – fogalmazta meg az idei évben 50. évfordulóját ünneplő Siófoki Kórház-Rendelőintézet küldetését az intézmény főigazgatója, dr. Inczeffy István.
A jeles jubileum alkalmából március 24-én ünnepi előadást, díjátadót és az elmúlt 50 év emlékeiből nyílt fotókiállítást tekinthettek meg a kórház egykori és jelenlegi dolgozói a Kálmán Imre Kulturális Központban.
A Siófoki Kórház-Rendelőintézet fennállásának 50. évfordulója alkalmából az ünnepségen két olyan dolgozót köszöntöttek, akik közel öt évtizede lépték át a Kórház bejáratát. Dr. Inczeffy István főigazgató díszoklevelet és kitüntetést adott át Lengyelné Bencze Zsuzsannának a kórház és a betegek érdekében tanúsított munkájáért. Lengyelné Bencze Zsuzsanna 1968-tól dolgozott a városi ügyeleten, majd a bőr- és nemi beteg gondozóban, később a fizioterápián. 1982-ben az Egészségügyi Főiskola intézetvezető képző szakán szerzett oklevelet. 1984-96 között a Bányász Szanatórium vezető ápolója volt, majd a foglalkozás-egészségügyi szakrendelésen dolgozott.

A Siófoki Kórház-Rendelőintézet fennállásának 50. évfordulója alkalmából az ünnepségen elismerésben részesült dr. Tivadar János. A Pécsi Orvosi Egyetem általános orvostudományi karán végzett orvosdoktor első munkahelye az egyetem elvégzése után 1969. október 1-jén a Siófoki Kórház szülészeti- nőgyógyászati osztálya lett. Dr. Tivadar János 1973-ban szakvizsgázott, és több mint tíz éven keresztül osztályvezető helyettesi feladatokat látott el. 50 éve áll szó szerint éjjel-nappal osztálya és a betegek rendelkezésére.

Az elismerések átadása előtt a jubileumi ünnepségen dr. Inczeffy István, a Siófoki Kórház-Rendelőintézet főigazgatója köszöntötte a megjelent egykori és jelenlegi kórházi dolgozókat, vendégeket.
- Napjainkban meghatározó helyet foglal el a terület betegeinek gyógyításában az 1968-ban létesült intézményünk, mely egy idős Siófok várossá avatásával. Kórházunk 50 éve végzi a Balaton déli partjának Balatonvilágostól Fonyódig terjedő szakaszán, és Somogy megye további hozzárendelt településein élőknek, valamint a szabadságukat itt töltő turisták és idényjellegű munkavállalók egészségügyi ellátását. A kórház osztálystruktúrája, ágyszáma, diagnosztikus szolgáltatásai, a járóbeteg-szakrendelések rendelkezésre állása leképezi a terület lakosságának szükségleteit, biztosítja a nyári időszakban ideiglenesen itt tartózkodó bel- és külföldi turisták magas színvonalú szakmai ellátását. Jelenleg 327 ágyon, több mint 700 dolgozóval, 9 fekvőbeteg osztályon, 15 szakmában, illetve 787 heti szakorvosi és 180 heti nem szakorvosi óraszámmal biztosítja a térség lakosai részére a fekvő- és járóbeteg-ellátást – számolt be a kórház jelenlegi helyzetéről a főigazgató, aki az elmúlt 50 év fejlesztéseiről, az osztályok korszerűsítéseiről, új osztályok kialakításáról is beszélt. 
2005-ben Siófok Város Kórház-Rendelőintézete elnyerte „Az év kórháza” címet. 2006-ban az intézmény a déli Balaton-part és észak Somogy lakosságának folyamatos ellátását biztosító súlyponti kórháza lett. 2012-ben megkezdődött az egészségügy rendszerszintű átalakítása. A struktúraátalakítás a Siófoki Kórházat is érintette. 2012. május 1. napjától az intézmény állami tulajdonba került, fenntartója a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Szervezeti- és Minőségfejlesztési Intézet lett, amely a tulajdonosi jogokat gyakorolja. A kórház neve 2012. május 1. napjától Siófoki Kórház-Rendelőintézet, melynek a struktúrája is megváltozott.

Dr. Inczeffy István 2013-ban került egy elhivatott menedzsment élére azzal a céllal, hogy elődei eredményeit tisztelve egy biztos szakmai és gazdasági alapokon álló, fejlődésorientált, beteg-centrikus egészségügyi ellátást biztosítsanak itt, a Balaton déli partján, Siófokon.
- 50 év alatt a kórház dolgozóinak elhivatottsága példaértékű volt, szakmai felkészültségük és hivatástudatuk segítségével felépült egy magas színvonalú beteg-centrikus ellátás, melynek alapját a stabilitás, a kiszámíthatóság és a hitelesség alkotja. Ezt hozták létre elődeink, ezt szilárdítjuk mi, akik most dolgozunk, tettük ezt azért, hogy utódaink olyan tisztelettel emlékezzenek ránk, mint ahogy mi tesszük ezt a mai napon. Hogy is lehetne összefoglalni az elmúlt évtizedeket? Miért tudott a Siófoki Kórház megmaradni, fejlődni, mindig megvalósítható célokat kitűzni? Miért tudtunk a magyar egészségügyi ellátás palettáján stratégiailag meghatározó szerepet vállalni? Mert soha nem akartunk nagyobbak lenni, mint szükséges, és nem akartunk többet tenni, mint lehetséges. Ez a kórházunk küldetése. Tudjuk, hogy még rengeteg tennivalónk van, tisztán látjuk feladatainkat, és megteszünk mindent, hogy továbbra is a térség meghatározó intézménye maradjunk – mondta el dr. Inczeffy István.
Dr. Gajdácsi József az Egészségbiztosítási Alap működtetéséért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy az elmúlt 50 évben a kórház jelentős fejlődésen ment keresztül, és egyre inkább megtalálta szerepét a hazai egészségügyi ellátásban.
- A Siófoki Kórháznak meghatározó funkciója van a megyei integrált egészségügyi ellátásban, a járó-beteg szakellátás és a fekvőbeteg szakellátás biztosításában is. 2012 májusa óta állami fenntartásban van, és így állami garanciával, stabil háttérrel működik. Ennek bizonyítéka, hogy a szerződésben foglalt finanszírozáson felül a szaktárca az elmúlt ciklusban a kórház kiegyensúlyozott működésére 265 millió forintot, vis major keretből közel 57 millió forintot, év végi extra támogatásból több mint 96 millió forintot, azaz összesen közel 1 milliárd forintot fordított. Az elmúlt ciklus eredményeit tekintve a korszerű ellátási feltételek megvalósítására, a sürgősségi ellátás fejlesztésére, energetikai fejlesztésekre, illetve a humán erőforrás továbbképzésre 8 sikeres uniós pályázat keretein belül közel 4,3 milliárd forint forrást fordított – A helyettes államtitkár az infrastrukturális fejlesztések mellett a felkészült orvosokat, ápolókat és kórházi dolgozókat is kiemelte, akik számára elindította a kormány a béremelési folyamatot.

- Egy olyan intézményt ünnepelhetünk a mai napon, amely az elmúlt 50 esztendőben bizonyította azt, hogy megérte a sok küzdelem, megérte a mindennapi kitartás, a kihívásokkal való szembenézés. 5 évtizeddel a megalapítása óta kijelenthetjük, hogy egy hiánypótló szolgáltatásokat nyújtó egészségügyi intézményként, a Balaton déli partjának egészségügyi bástyájaként funkcionál – hangzott Witzmann Mihály országgyűlési képviselő beszéde, aki szerint a jubileum a számvetésre is alkalmas, hogy értékeljük, vizsgáljuk a múltat, elemezzük a jelen lehetőségeit és új célokat tűzzünk ki.

- 1980. október 1-jével kineveztek a Siófoki Kórház sebészeti osztályának élére. Jól működő intézménybe kerültem, ahol nagyszerű, elkötelezett emberekkel találkoztam – emlékezett vissza dr. Farkas Sándor nyugalmazott sebész főorvos a Siófoki Kórházban eltöltött éveire, majd olyan dokumentumokból idézett, melyek az egykori állapotokat, a fejlesztések igényét mutatták be, melyek eredményei ma is látszódnak. A nyugalmazott sebész főorvos kinevezése után a kórház akkori igazgatójának írt leveléből például kiemelte, a traumatológia vonatkozásában Siófok az ország legexponáltabb helye volt. Dr. Farkas Sándor fogalmazta meg azt az igényt, hogy a sebészeti ambulancia számára biztosítsanak a mentők által jól megközelíthető helyiséget az intézmény földszintjén. 13 év múlva teljesült ez az igény, és az akkor létrejött sebészeti ambulancia lett a csírája a múlt évben átadott sürgősségi osztálynak.
A sebész főorvos az intenzív osztály halaszthatatlan kialakítására is kérvényt nyújtott be, melynek megindulásával a halálozás száma is csökkent.
„1981-ben a kórház ágyainak száma télen elegendő, nyáron jellemző a túlzsúfoltság” – idézte dr. Farkas Sándor, aki szerint a problémák akkor oldódtak meg, amikor megépült a kórház új szárnya, melyben a sebészeti osztálynak is jutott hely, és ez az ágyszám bővülés tette lehetővé a traumatológia részleg kialakítását 1991-ben.
A traumatológia műszerpark felújítása és fejlesztése stratégiai kérdés volt.
- Külön öröm a számomra, amikor manapság az egykor általam valósággal kierőszakolt artroszkópos eszköztár mindennapos használatát látom a központi műtőben. Ez a műszerpark ma a központi műtő leggyakrabban használt műszerparkjának számít. Ugyanez az érzés fog el a baleseti sebészek folyamatos jelenlétének láttán, illetve a nagyszerű sportsebészeten járva is.
Az általam szükségesnek tartott endoszkópia szintén méltó helyet kapott a kórházban – emelte ki dr. Farkas Sándor. 
Az 50. jubileumát ünneplő Siófoki Kórház-Rendelőintézet egykori és jelenlegi dolgozóit a Balaton Táncegyüttes ünnepi műsorával köszöntötte. A Siófok 50 – Pillanatképek a város életéből című kiállítás sorozat részeként a Siófoki Kórház elmúlt 50 évét bemutató fotókiállítás nyílt a Kálmán Imre Kulturális Központ előcsarnokában.

Forrás: Siófoki Hírek

Képek

IMG_9310IMG_9309IMG_9283IMG_9279IMG_9270IMG_9253IMG_9252IMG_9245IMG_9118IMG_9082IMG_9075IMG_5218IMG_5208IMG_5193IMG_5189IMG_5179IMG_5157IMG_5155IMG_5150IMG_5138IMG_5133IMG_5111IMG_5085IMG_5082IMG_5080IMG_5078IMG_5063IMG_5056IMG_5054IMG_5052IMG_5047IMG_5044

Hozzászólások

 

Keresés

Tájékozódás

Partnerek

EESZT

Közadatkereső