Keresés

Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon most!
 
IQNet mszcert
Történet PDF Nyomtatás E-mail

Az 1950-es években már felvetődött egy Balaton déli partján létesítendő kórház gondolata.  A választás Siófokra esett, mert a térség gazdasági, kereskedelmi és idegenforgalmi szempontból dinamikusan fejlődő központjának tartották.

A Pécsi Tervező Vállalat 1956-ban rajzasztalra tette a kórház tervét, de az építkezés csak 1961-ben kezdődhetett meg. Közel nyolc évbe telt, míg 1968. június 1-én először a Rendelőintézet épületét, 1968. december 29-én pedig a kórházépületet  avathatták. Ezen a napon kapott városi rangot Siófok.

A Kórház-Rendelőintézet 400 ággyal, 162 heti rendelőintézeti óraszámmal, közös igazgatással, gazdasági ellátással funkcionális egységet alkotott. Kórházi osztályos háttérrel rendelkező szakrendelések orvosai meghatározott időben a kórházban és a szakrendelésen is dolgoztak. Az „integrációnak” nevezett szervezési modell országos példájának emlegették az intézményt.

A 70-es évek közepétől szinte minden városi és környéki egészségügyi szolgálat a kórház irányítása alá került. A kórház működtette a felnőtt és gyermek körzeti orvosi szolgálatokat, az üzemorvosi szolgálatot, szervezte a város és járás ügyeleti ellátását, az iskolaegészségügyet, valamint a Mozgó Szakorvosi Szolgálatokat /MSZSZ/. A nyári három hónapban a kórház üdülőorvosi szolgálatot és éjszakai rendelőintézeti sebészetet is szervezett.

Az egészségügyi ellátók szoros kapcsolata kedvező hatással volt az intézmény tudományos tevékenységére is. 1975-ig több mint 50 tudományos dolgozat jelent meg orvosaink tollából.

1977-ig Dr. Viczián Antal a kórházigazgató sebész főorvos vezette az intézményt, utána Dr. Varga Ferenc lett a kórházigazgató. 

1978-tól  szükségesnek látszott a kórházépület belső tereinek felújítása, és az északi homlokzat rosszul záró ablakainak cseréje. Csempeburkolatot kapott a kórházi ebédlő, intenzív részleg épült a sebészeti osztályon. Az újszülött részlegen   „Baby” televízió működött. A Somogyi u. 4/a alatti épületet nővérszállóvá alakították.  Az u.n. „Balla” szállóból orvosszállás lett. Megépült a kórház területén egy 6 gépkocsi tárolására alkalmas garázssor. A gyerekosztály alatti szabad terület beépítésével fizikotherápia és gyógytorna kezelésekhez alkalmas részleg jött létre.

1980-tól felgyorsult a kórházi műszerek cseréje is. Szakmai programok keretében gyermekszemészet, onkológiai team jött létre, a szívbeteg diagnosztika  új Hellige EKG készülékkel gyarapodott.  Hallásvizsgálatokhoz „csendes fülkét” szereltettek.

Az intézmény igen magas kihasználtsággal működött, ezért felmerült a kórházbővítés szükségessége. Komplex terv készült ideg-elme osztály, intézeti gyógyszertár, infúziós laboratórium és intenzív osztály kialakítására.

1983-tól a SZOT Bányász Üdülőben vibrációs ártalomban szenvedők  szanatóriumi rehabilitációját végezték. A kezelések között közkedvelt lett a szénsavhó  és a közeli Ádándról származó melegvizes balneotherápia.

A „túlsúlyosok” szanatóriumi kezelésével  a balatonföldvári SZOT üdülő foglalkozott.

1984-ben az Egészségügyi Minisztériumtól  „Kiváló intézmény” kitüntetést kapott a kórház.

1985. augusztus 15-i földrengés megrongálta a  „Régi egészségházat” és a kórház épületét is. Gyors döntés született :  A kórház  déli épületszárnyához csatlakozóan 4 szintes épület alapozási munkálatait kezdték meg. Itt kapott helyet az anya-csecsemő és gyermekvédelmi szolgálat  a gyermekkörzeti orvosokkal, az infúziós laboratórium és gyógyszertár, valamint az 51 ágyas ideggyógyászati osztály.  Az új épületrészt 1989. május 1-én  avatta  az egészségügyi miniszter. A központi laboratórium az ideggyógyászati osztály helyére költözött, a labor helyére pedig a 12 ágyas, légkondicionált Központi Anaesthesiológia és Intezív Therápiás Osztály. Az új építmény földszintjén működhetett az 1989-ben vásárolt computer tomograf /CT/ is. A tüdőgondozó számára a város megvásárolta a Fő u. 132. szám alatti „Újhelyi” patikát.

A szakdolgozók utánpótlását részben  a Perczel Mór Gimnázium keretében működő Egészségügyi Szakközépiskola adta. Először 1968-től 1978-ig működött.  1979-től 10 éven át szünetelt a szakközépiskolai képzés, majd 1989- től újra indult, hogy néhány évig még pótolja a létszámot.

1989-től  élénkültek a kórház nemzetközi kapcsolatai. Közülük kiemelhető a pritzwalki /NDK/ kórházzal való szakmai együttműködés.

Az 1990-ben megalakult  a  Magyar Orvosi Kamara helyi szervezete.

1991-ben a 12 ágyas intenzív osztály új monitor rendszert és teljes műszerezettséget kapott. A sebészeten meghonosodott az arthroscopia és a laparoscopos sebészet. A kórház  központi gázfogadó és vezetékes ellátórendszert épített ki. A betegek által látogatott központi helyeken és orvosi szobákban lehetőség nyílt a szatellit TV adások vételére. Új sebészeti röntgen képerősítő, mammograf, színes ultrahang készülék gyarapította a műszerparkot. 1993-ban elkezdődött egy új orvos és nővérszálló építése a kórház területén, mely 1994-ben lett kész.

Az 1989-ben 468-ra növekedett kórházi ágyszámot 1993. január 1-től  410-re csökkentettük. A kórház  második  emeletén teremtettünk lehetőséget cardiológiai és endoscopos diagnosztikára.

Az intézményben folyamatosan épült ki a számítógépes informatikai rendszer. 1994-ben már a betegellátást szolgáló, a kórház nagy részére kiterjedő PC rendszerré fejlődött a gazdasági műszaki szolgálatokat is  érintő  programokkal. 1996. október 1-el megszűntettük a gazdaságtalanná vált infúzió gyártást. A gazdasági-műszaki területen és az igazgatásban  jelentős létszám leépítést hajtottunk végre. Az intézet 1997. évi zárólétszáma 614 fő volt. Csökkentettük a kórházi gépkocsik és gépkocsivezetők számát. Bevétel növelés céljából a „divatos” csontritkulás mérésre szolgáló p-Dexa készüléket szereztünk be. 

1999-ben címzett /állami / támogatást igényeltünk az IMS szerkezetű új kórházi szárny megerősítésére, a hotel szolgáltatás komfortosítására, a műtők zsiliprendszerének kialakítására, kazánház felújításra, szükségáramforrás cserére és más kapcsolódó beruházásokra.

A sebészeti és szülészeti osztályon 1-1 luxus igényeket kielégítő 1 ágyas kórtermet létesítettünk. Kollégium céljára szeptembertől májusig bérbe adtuk a nővérszálló kihasználatlan szobáit. A 2000. évhez kötődik a Tenager Ambulancia kialakítása.

A 2001-2002. évben  megvalósult kórház felújításhoz kapcsolódóan  a mentőbejárat mellett sebészeti ambulancia és szakrendelés, valamint a rendelőintézeti laboratórium befogadására alkalmas épület készült. Egyidejűleg a kórház déli épületszárnyában rendelőket alakíttattunk ki, hogy a rendelőintézet épületéből valamennyi szakrendelést a kórházhoz csoportosíthassunk át.

2003. április 1-től 20 ágyas Krónikus osztály működik, melyet az aktív ágyszám terhére alakítottunk ki. A kórház 373 ágyas. Technikailag magas szinten felszerelt Konferencia Termet  biztosítunk az intézet tudományos rendezvényeinek számára.

A Magyar Szabványügyi Testület 2003. július 30-án az ISO 9001:2000 szabvány és a Kórházi Ellátási Standardok alapján tanúsította Intézményünk minőségirányítási rendszerét.
Az ezt követő éves felügyeleti auditok során a kórház működése megfelelt a szabvány- és standardkövetelményeknek. 2006-ban sor került a Járóbeteg Ellátási Standardok rendszerbe integrálására és tanúsítására, valamint az első okiratmegújító auditra.

2005-ben Siófok Város Kórház-Rendelőintézete elnyerte „Az év kórháza” címet.

Bevezettük a röntgen filmet kiküszöbölő digitális képalkotó technikát.  Folyamatban van a kórházi kórtermek klimatizálása. Pályázzuk a kórház rekonstrukció második ütemét.

2006-ban a kórházi ágyszám 350-re csökkent. Az intézmény a déli Balaton-part és észak Somogy lakosságának folyamatos ellátását biztosító súlyponti kórháza lett.

 
KEOP projekt
© 2013 Siófok Város Kórház-Rendelőintézete website
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.